Prága lépne: Csehország vezetné a Barátság kőolajvezeték vizsgálatátLegolvasottabb
Karel Havlícek – akinek szavait a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) idézte – úgy véli, hogy Ukrajnának engedélyeznie kellene egy európai szakértői csoport látogatását a Barátság kőolajvezetéknél. Csehország kész olyan szakértői csoport megalakítására, amely képes lenne a helyzet megítélésére –»»»
Jogerős ítélet született a Gyurcsány-kormány idejére visszanyúló ügyben
Az ügyészség Székely Árpádot hűtlen kezeléssel és hamis okiratok felhasználásával, Horváthné Fekszi Márta egykori külügyminisztériumi államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással és magánokirat-hamisítással, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatóját, Tátrai»»»
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Donald Trump újabb támadást intézett a sajtó egyik ismert szereplője ellen, és ezúttal sem fogta vissza magát. Az amerikai elnök Maggie Habermant, a The New York Times Pulitzer-díjas tudósítóját vette célba, akit egy bejegyzésében „kukacnak” nevezett, és még jogi lépésekkel is megfenyegetett. hirde»»»
Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán
A mentális betegségek egyre nagyobb terhet jelentenek a modern társadalmak számára, mégis úgy tűnik, hogy az ellátásukra fordított erőforrások elmaradnak a szükségletektől. Magyarországon szakértők szerint a pszichiátriai ellátás alulfinanszírozottsága nem csupán szakmai panasz, hanem számos adat á»»»
Érvizsgálat az MI-vel? Már ilyet is lehet
Mesterséges intelligencia az orvosi diagnosztikában, titkosított adatfeldolgozás, tőkepiaci szimulációk és műholdas szenzortechnológia – ma már nem kutatóintézetek zárt falai között, hanem egyetemi hallgatók projektjeiben születnek olyan megoldások, amelyek közvetlen hatással lehetnek a gazdaságra,»»»
Jó mókának tűnt a plakátokkal huligánkodni, most kegyetlen büntetéssel néznek szembe a rongálók
Bár többen is úgy tartják, hogy a választási plakátok megrongálása a véleménynyilvánítás szabadságának számít, a Büntető Törvénykönyv megfogalmazása szerint a plakátok megrongálása és eltulajdonítása vagyoni kár okozásának számít, 50 ezer forint feletti kár okozása után pedig már büntetőcselekményk»»»
Méltóságteljes megemlékezés és gazdag kulturális műsor Szilágysomlyón és Krasznán (VIDEÓ)
Meghitt, ugyanakkor emelkedett hangulatban emlékeztek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról Szilágysomlyón és Krasznán. A helyi kultúrház megtelt ünneplőkkel: fiatalok és idősek egyaránt eljöttek, hogy közösen tisztelegjenek a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye»»»
Újra látogatható lesz a budapesti nevezetesség: már pontos dátum is van
Újra megnyílik a nagyközönség előtt a megújult Citadella a budapesti Gellért-hegyen. Az épületegyüttes ingyenesen látogatható belső közparkkal, kilátóteraszokkal és új szolgáltatásokkal várja az érdeklődőket - közölte a Várkapitányság az MTI-vel csütörtökön. Az új Citadella március 8-án, szombaton »»»
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben. A Forum Europa politikai-gazdasági konferenciasorozat rendezvényén elmondott beszédében a biztos rámutatott: Oroszország Ukrajna elleni háb»»»
Orbán Viktor kiment az emberek közé és egymilliós fizetést ígért
A kormányfő Kaposváron az első országjáró beszédében azt mondta, hogy a választáson nekik áll a zászló. Felidézte, hogy amikor utoljára 2010-ben beszélt Kaposváron, akkor „kétharmad lett a vége”. Hangsúlyozta, hogy szerinte a kampány a tegnapi, március 15-i Békemenettel kezdődött el. Orbán felsorol»»»
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Különböző márkák palackozott vizeit elemezték egy friss kutatás során lézeralapú képalkotó technológiával. Az eredmények alapján egy liter vízben átlagosan közel 240 ezer mikroszkopikus részecske is jelen lehet Ezek többsége nanoméretű – írja a Weborvos. hirdetés X A gazdaság és az üzleti élet legf»»»
Orbán Viktor Kaposváron megígérte a migránsmentes Magyarországot
„A mai napon a kampány megkezdődött, de a tegnapi Békemenet óta más a leányzó fekvése” – jelentette ki Orbán Viktor a választás előtti országjárása első állomásán, a kaposvári Kossuth téren rendezett nagygyűlésen, amelyet korábban „Békemenet afternek” nevezett. A miniszterelnök Szita Károly kaposvá»»»
Hoppá: váratlan fordulat történt az olajárral
A londoni FTSE-100 mutató 0,55 százalék, a frankfurti DAX-index 0,51 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,31 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,44 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,07 százalékos, Madridban 0,18 százalékos indexemelkedéssel zárult a kereskedés. H»»»
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Kissé megtorpant a dinamika a befektetési alapoknál februárban, de panaszra azért így sincs ok – derül ki a hétfőn frissített statisztikákból. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) adatai szerint a múlt hónap végén összesen 21 502 milliárd forint volt a hazai »»»
Itt vannak az árak: ennyiért nézhetjük a budapesti BL-döntőt
Az európai szövetség (UEFA) hétfő közleménye szerint a fináléra összesen 61 400 belépőt osztanak ki, ebből értékesítés útján 39 ezer talál gazdára. A két finalista 17 200 jegyet kap csapatonként, azaz összesen 4600 jegy kerülhet semleges szurkolókhoz. A legolcsóbb jegy - amelyet a döntősök kaphatna»»»
Bekeményítene az EU: elegük van, hogy Trump Putyin kezére játszik
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet hirdetés X A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében. Feliratkozom A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb»»»
Új adót akarnak a választók? Erős támogatást mértek
A Tamedia/20 Minuten friss kutatása szerint Svájcban a választók támogatják, hogy a vagyonos réteget plusz adóval terheljék. A Bloomberg azt írja, hogy egyelőre nincsenek hivatalos tervek a vagyonadó bevezetésére, ennek ellenére az eredmény heves vitákat fog kiváltani. Svájc ugyanis a kedvező adózá»»»
Megszüntették az eljárást az ittasan nőverési ügybe keveredett Győrffy Balázs ellen
Az ügyészség megszüntette az eljárást Győrffy Balázs nőverési ügyében, miután közvetítői eljárás során megegyezett az áldozatokkal és közel 2 millió forint jóvátételt fizetett nekik. A volt fideszes EP-képviselő 2024-ben ittasan három embert bántalmazott, köztük egy nőt, akinek eltörte az orrát. Az»»»
Megszüntette az eljárást az ügyészség Győrffy Balázzsal szemben
Győrffy 2024. augusztus 23-án a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ittasan „vitába keveredett egy hölggyel”, amely végül tettlegességig fajult. A történtek után azt írta: „Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a»»»
Új benzin- és dízelvezetéket épít Magyarország Szlovákiával
Magyarország és Szlovákia új benzin- és dízelvezetéket épít a pozsonyi és a százhalombattai olajfinomító közvetlen összekötése érdekében, így visszaszorítva az ukrán vezetés zsarolási potenciálját is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. A minisztérium »»»
Káosz a kompetenciamérések körül, a gyerekek fizetik meg az árát
Már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit – írja a Szülői Hang. Miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölte»»»
Sokak által kedvelt babaterméket vontak ki a forgalomból
Az NNGYK közleménye szerint kivonják a forgalomból a Sparsorium infantum FoNo VIII. Naturland elnevezésű, 05350126 gyártási számú gyógyszert. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztatása szerint arról döntöttek, hogy az érintett gyártási számú tételt kivonják a forgalomból és »»»
Nem emelnek vádat Győrffy Balázs volt fideszes EP-képviselő ellen a nőverési ügyében
Megszüntette az ügyészség az eljárást Győrffy Balázs volt fideszes EP-képviselő nőverési ügyében – írja a 24.hu. Győrffy 2024. augusztus 23-án reggel mondott le váratlanul az EP-mandátumáról. Erről szóló posztjában jelezte, azért távozik, mert az éjszaka során részegen bántalmazott egy nőt. Az késő»»»
A sírból támasztanák fel ezek a projektek a magyar szociális bérlakást
A lakhatási válság, a magántulajdon kontra bérlakás kérdésköre már bekerült a magyar köztudatba is, ugyanígy civil szervezetek tematizálják a szociális lakások kérdését a lakhatási szegénységgel együtt. Ráadásul a hátrányos helyzetűek lakhatásának megoldása nem csupán egy konkrét otthon meglétét je»»»
Itt a terv: új uniós pénzügyi rendszer jöhet
Az Európai Központi Bank (EKB) közzétette az Appia nevű stratégiai kezdeményezés ütemtervét, amely az európai tokenizált pénzügyi piacok jövőjét kívánja megalapozni. A cél egy olyan infrastruktúra kialakítása, amelyben a digitális technológiák terjedése mellett is megmarad a jegybankpénz központi s»»»
Már most dolgozókat vált ki a mesterséges intelligencia, de van egy kakukktojás
Az AI miatt egyre több cég csökkent létszámán, technológiai okokra hivatkozva. A globális trendtől azonban merően eltér egy cég - írja a HRportal. A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk szerint a robotika és a mesterséges intelligencia épp hogy növelheti a vállalatnál dolgozók számát és a termelékenysé»»»
Elszabadult Trump: vészjósló jövővel riogat a NATO kapcsán
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában. Trump a Financial Times című brit üzleti napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: helyénvaló lenne, ha "azok, akiknek előnye származik»»»
Meggyőzi-e a fideszes az ellenzékit a kocsmaasztalnál? Közvéleménykutatás Unicummal
Kiléptünk a véleménybuborékunkból, és beültünk egy külvárosi kocsmába, ahol szokatlan asztaltársaságot találtunk. A fideszes és az ellenzéki a poharak felett elmondta, mi alapján fognak szavazni, melyikük fél a háborútól és mi az, amiben egyetértenek. Kiderül, hogy ennyire eltérő véleménnyel hogyan»»»
Megőrült az időjárás: valami rendkívül szokatlan történt
Vasárnap szinte zavartalanul sütött a nap, a maximum-hőmérséklet 13-19 Celsius-fok között alakult, ami 5-6 fokkal magasabb a sokévi átlagnál. Hétfő reggelre nagy területen volt fagy, a fagyzugos helyeken mínusz 4 fok alatti értékeket mértek - írja az MTI. Hozzátették, ennek megfelelően a napi hőing»»»
Szijjártó Péter: „Ilyen nyílt, durva, szégyentelen fenyegetőzéssel még nem találkoztam”
„A német külügyminiszter nyíltan, mindenféle szégyenérzet nélkül fenyegette meg Magyarországot” – panaszolta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. Szijjártót szemmel láthatóan érzékenyen érintette a fenyegetés: Ilyen nyílt, durva, szégyentelen fenyegetőzéssel még nem talá»»»
Új halálos betegség terjed a fiatalok között
Agyhártyagyulladás-járvány tört ki Canterbury térségében, legalább 11-en kórházba kerültek, az állapotuk súlyos. A BBC úgy tudja, hogy a többségük 18 és 21 év közötti, közülük pedig a többen a Kenti Egyetem hallgatói. A lap értesülései szerint mindkét elhunyt 18 és 21 év közötti fiatal volt, az egy»»»
Meg lehetne előzni a lavinaszerencsétlenségeket
Egy lavina tömegszerencsétlenséggé válását nem annak nagysága, hanem a felkészültség dönti el. Ezt állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport a Communications Earth and Environment folyóiratban megjelent tanulmányában. A kutatók két hasonló jég- és kőzetlavina tragikusan eltérő kimenetelét hasonl»»»
Veszélyben a magyar diákok jövője a tanárhiány miatt
Az elmúlt hét évben Magyarországon drámai mértékben csökkent a természettudományos tantárgyakat tanító pedagógusok száma: a főállású fizika-, kémia-, biológia- és földrajztanárok létszáma összességében 21 százalékkal lett kevesebb a 2018 és 2025 közötti időszakban a Köznevelési Információs Rendszer»»»
Több tízezer ember áll rendszámcsere előtt, közeleg a határidő: ez várhat rájuk
November 30-ával bezárólag fehér rendszámra kell cserélniük a plug-in hibrid tulajdonosoknak az eddigi zöld rendszámukat. A csere mindezek mellett a tulajdonosokat is terheli, az ügyintézéshez pedig be is kell fáradni valamelyik ablakba, egyszer, de akár még kétszer is - írja a Totalcar. Azok közül»»»
Így menekülnek a szupergazdagok a Közel-Keletről
Az elmúlt hetekben a folyamatos iráni rakéta válaszcsapások és dróntámadások miatt gyakorlatilag leállt a légi közlekedés. Ennek következményeként emberek tízezrei rekedtek kényszerből az öböl menti államokban. A háború második hetében - a diplomáciai erőfeszítéseknek is köszönhetően - Irán csökken»»»
Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók
Németországban buktak le elsőként azok a kétes hátterű közvetítők, akik kihasználják a logisztikai cégek kínzó munkaerőhiányát, és a világ minden tájáról származó sofőröket kínálnak hihetetlenül alacsony bérért, gyakran érvényes dokumentumok nélkül. Hamis iratok, veszélyes munkavállalás A nürnbergi»»»
A félreértett ősi civilizáció
– Iránról szólnak a hírek, de keveset tudunk arról, kik is valójában a perzsák, és honnan erednek. – A legkorábbi asszír forrás Kr. e. 843-ban említi a perzsákat, a mai Iránhoz tartozó Zagrosz-hegység vidékén. De ha a gyökereket keressük, jóval messzebbre kell visszamennünk. Az Irán szó az árja kif»»»
Zsiday Viktor: Trumpnak aligha volt B-terve
Donald Trump – tőkepiaci hasonlattal élve – benyitott egy gigantikus pozíciót, amiből, ha akarna sem biztos, hogy ki tudna szállni – írta vasárnapi blogbejegyzésében Zsiday Viktor, befektetési szakértő. Aki szerint az amerikai elnök azt gondolta, rárúgja az ajtót a korhadt iráni rezsimre, az pedig »»»
Észak-koreai csoda: megint olyat csináltak, ami lehetetlennek tűnt
Érvényesnek nyilvánították a vasárnap Észak-Koreában tartott parlamenti választásokat, a részvétel 99,99 százalékos volt - jelentette a KCNA állami hírügynökség hétfőn. A KCNA beszámolója szerint vasárnap (helyi idő szerint) 18 óráig minden választókerületben befejeződött a szavazás, a részvételi a»»»
Digitális csapdában a kisgyermekek, már a hároméveseknél gond van
A digitális eszközök, televíziók, tabletek, mobiltelefonok mindennapi jelenléte már a gyermekek életében is jelen van. Bár a technológia számos előnnyel járhat a tanulás és a szórakozás terén, a korai életkorban történő, túlzott képernyőhasználat komoly kérdéseket vet fel a gyermekek pszichoszociál»»»
Kész tervei vannak a Tiszának, nagy változásokat ígérnek a Molnál
Munkacsoportot állít fel választási győzelme és kormányra kerülése esetén a Tisza a Mol tulajdonosi struktúrájának átalakítására – nyilatkozta Tarr Zoltán a párt szakpolitikusa a Politiconak. A terv állítólag már kész van: a teljes vezetői és tulajdonosi struktúra olyan dolog, amivel foglalkozni ke»»»
Küszöbön az őrület: minden magyar erre az autómodellre hajt
Az energiapiaci bizonytalanságok és az üzemanyagárak emelkedése újból ráirányította a figyelmet az autózási költségekre és az alternatív hajtásokra. Bár ez önmagában ritkán indít el azonnali autóvásárlási hullámot, a költségracionalizálás és a kedvezőbb finanszírozási megoldások élénkíthetik a kere»»»
A lengyel miniszterelnök szerint Orbán Viktor el akarja pusztítani az EU-t
„Oroszország, az amerikai MAGA és az Orbán vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t. Ez katasztrófa lenne Lengyelország számára” – írta X bejegyzésében Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke. A posztban arra is kitért, hogy Lengyelország kilépése az EU-ból (Polexit) már valós feny»»»
Nem erre számított a Kreml, ez még óriási gondot okozhat Putyinnak
Oroszországban az elemzők által vártnál kevésbé lassult az infláció éves és havi összevetésben idén februárban a statisztikai hivatal beszámolója szerint. Februárban a fogyasztói árak 0,7 százalékkal nőttek januárhoz viszonyítva, amikor 1,6 százalékos emelkedést mértek. hirdetés X A gazdaság és az »»»
Ketyeg az óra, ma éjfélkor lejár ez a fontos határidő
Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége. Akinek van Ügyfélkapu+ vagy a DÁP-regisztrációja, online már elérheti tervezetét az eSZJA-oldalon - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Aki nem rendelkezik elektr»»»
Pirosban villog hétfő reggel a pesti tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,72 pontos csökkenéssel, 121 754,12 ponton nyitott hétfőn. Enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), de továbbra is volatilis mozgásokra lehet készülni, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT r»»»
Aranyat adna el? Ezekre a buktatókra figyelmeztet a szakértő
Létezik egy kiskapu a hazai törtarany felvásárlásnál, ami miatt nem mindegy, hogy hol adjuk el az ékszereinket. Az Economx új videóriportjában Kulimár Miklóssal beszélgettünk arról, hogy mik az ágazat legnagyobb buktatói. Faragó Janka, 2026. március 16. Fotó: Economx Az arany árának emelkedésével e»»»
Durva átverésre figyelmeztetnek, megint a mesterséges intelligencia a hunyó
Németországban, Ausztriában és Svájcban is célozzák az autóvásárlókat a hamis ajánlatok legújabb trükkjeivel: a Volkswagen szerint a bűnözők szokatlanul alacsony árakon kínálnak hamisított VW modelleket az interneten, amivel rá akarják venni a gyanútlan fogyasztót, hogy olyan járművekért utaljon pé»»»
A pártatlan újságírás elhozta az Orbán–Magyar-koalíciót
A drónozást betiltották, és még részleges légtérzárat is elrendeltek, hogy a számháborúra silányított ünnepen ne lehessen valódi képet adni a két, egymásnak feszülő tábor méretéről. De aki azt hiszi, ezzel a lépéssel meg is akadályozta a HVG egyszemélyes légi dinasztiáját, Veres Viktort a repülésbe»»»
Többnapos autós őrület jön Budapest határában
Burkolatfelújítási munkák miatt március 17. (kedd) hajnaltól március 20. (péntek) estig az M0-ás autóút 5 sz. főúti csomópontját lezárják, hirdetés X A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében. Feliratkozom A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei, podcastok, pé»»»